I hate it here

Engem már a kezdetektől bosszantott ez az egész Harry Potter jelenség a logikai bukfenceivel, és a csiklandozóan bosszantó sztorijával együtt. Kétlem, hogy valaha is képes lenne vetekedni a Gyűrűk ura időtállóságával. Rowling azzal tartotta fenn a feszültséget és az emberek érdeklődését, hogy nyújtotta a sztorit, mint a rétestésztát, és mindenki kíváncsi volt mi lesz a vége. Most már tudjuk. Vége.

(az egyik :D)

Ez akkor is CSAK egy ifjúsági irodalom hetedik része. PONT. Nem értem miért érzel perverz örömet azon, hogy a nem teljesen orwelli világképen gúnyolódj. Ifjúsági irodalomnak remek, kiskamaszok/gyerekek megszeretnek olvasni, mert a könyv tényleg egy 'élmény', az idősebb korosztály is remekül szórakozik, mindenki boldog. Persze, mindig vannak idióták, akik akkor érzik jól magukat, ha különvéleményük lehet,s szépen megmondják a frankót (különösen akkor szánalmas, ha még életükben nem volt könyv a kezükben). Ó, hány könyvet dobtam én is odébb, mert nem jött be, de most miért szórakozzam a saját "nagyszerűségemen"?

(oké' én még csak a feléig jutottam, annyira nem jó az angolom, hogy végig tudjam olvasni.)

Érdekes felvetésnek tartom, hogy az ifjúsági irodalom lehet igénytelen. Mert szerintem nem lehet. A fiatalok, ha úgy tetszik, gyerekek, nem azért gyerekek, mert tök hülyék, ezért bármit le lehet nyomni a torkukon. Másrészt azt gondolom, egy olyan könyv esetében, ahol bevallott cél a nevelő célzat (Rowling ezt mindig is hangsúlyozta), ott az anarcho-populista megközelítés szerintem kifejezetten vérlázító.

Az Orwellre való utalást nem értem. Sosem azt kifogásoltam, hogy a Harry Potter nem elég nyomasztó -- azt, hogy az, ami le van írva, az elvi képtelenség. Nem azt hiányolom, hogy a könyv nem sugározza elég határozottan a demokratikus eszméket, hanem azt, hogy önellentmondások vannak a szövegben. Ha a varázslótársadalom monarchisztikus beállítottságú lenne, akkor már közelebb lennénk ahhoz, hogy egyáltalán megtörténjen, amiről szó van, de akkor meg a cselekményt kellene szétreszelni.

"Érdekes felvetésnek tartom, hogy az ifjúsági irodalom lehet igénytelen."

Nem-nem-nem, nem "igénytelenebb", hanem - bár ez is rossz kifejezés: - felületesebb. Az alap problémát ott látom, hogy elég egyszerű a könyv üzenete - ifjúsági regény ugye -, mégpedig a jó és a gonosz harca (s most hagyjuk a többi szirupot), s ebből bontakozik ki a cselekmény. Ezek után nem értem miként várhatsz egy komplexebb világnézeti brosúrát? Amennyire a demokrácia, annyira a diktatúra képe is picit szerencsétlen - jól is mondhat -, elég nevetséges, hogy "beveszik" a minisztériumot, és Voldemort van hatalmon. Az orwlli hasonlatom is arra utalt, hogy nem lehet ebből olyan mély diktatúraképet előrántani, egyszerűen azért, mert az egyszerű üzenet megöli a lehetőséget.

Néha félre kell tudni tenni a diplomát. ;) Azért élvezted, nem? Én is, ez a lényeg, a hülyeségen pedig szépen felül kell emelkedni.

Ezen a ponton vetődik fel a kérdés, hogy olvastál-e már életedben ifjúsági regényt. Egy történelmi regénynél megengednéd az alapvető inkoherenciát, nem is beszélve a történelmi hűtlenségről? Vagy egy modern környezetben játszódó regénynél? A jó és a rossz harcában semmi újdonság nincs, hiszen a mese alapszabálya, hogy mindig a jó győz. Az érdekes az oda vezető út, és hogy mi történik közben a hősökkel. A kérdés nem az, hogy győznek-e, hanem hogy hogyan győznek.

Ráadásul az első Harry Potter rajongók most legalább 20-22 évesek, illett volna rájuk és gondolni.

Valamint: nem értem, miért akarod folyton, untos-untalan behatárolni a Harry Potter értelmezési tartományát. Miközben a modern hermeneutika legfontosabb alapszabálya, hogy azt még a szerző sem teheti meg.

"Valamint: nem értem, miért akarod folyton, untos-untalan behatárolni a Harry Potter értelmezési tartományát. Miközben a modern hermeneutika legfontosabb alapszabálya, hogy azt még a szerző sem teheti meg."

Azt hiszem ez a lényeg: legyen, nézd te a Harry Potter társadalomképre gyakorolt hatását, szerintem ez csak neked tűnik fel - van egy sejtésem, hogy te erre a témára reakciós vagy -, míg szerintem ez egy elhanyagolható olvasata a regénynek, és csak a dramaturgiának (mesterséges) fokozását képezi. Dögöljek meg, de szerintem Rowling egyetemes erkölcsi tanokat akar puffogtatni, s nem társadalomelméletet.

(Megjegyzem, hogy a történelmi regényekre jellemző, hogy nem teljesen hűséges a való élethez, mivel bevált formula, hogy kitalált szereplők a nagy történelmi eseménysorban. :) )

Egyrészről Eco-t idézve a regény műfaja meghatározza, hogy mennyire kell hűnek lennie a valósághoz (nagyon leegyszerűsitve a János Vitézben "elhisszük" de legalábbis szemünk se rebben, hogy India és Franciaország határos egymással, mert egy mese, mig ezt egy földrajz tankönyvben nettó baromságnak tartanánk). Ezt szem előtt tartva azt hiszem, hogy az olvasótól függ, hogy mennyit enged meg a szerzőnek, de az ideális olvasót (azt, akihez a mű szól) nem a kritikus határozza meg, hanem az elbeszélő (nem a szerző!).

Másrészről pedig HP bár sokat változik a karaktere, sötétebb lesz stb. azért az alapvető esszenciája ugyanaz marad: mese. És ezt a szerző nem titkolja. Ha tehát mese, akkor nem kell (értsd: nem kötelező) koherensnek lennie. Lehet(ne) persze az, mint A Gyűrűk Ura (ami viszont több, mint mese, mert 1, mitológia, 2, szerintem klasszikus), de nem az, és szerintem nem is akar azzá válni. Rowling szerintem van annyira intelligens és szerény, hogy elismerje, nem klasszikus értékű iró, és a helyén kezeli önmagát.

Szerintem Rowling amit el akart érni a regényeivel, azt elérte: megszerettette sokmillió gyerekkel az olvasást, és adott egy erkölcsi normát azoknak, akik olvassák a történeteit. Ennél többet nem ért el, de És akkor mi van? (Minden, amit Rowlingról irtam, feltételezés. nem ismerem őt, és egy tanárom szokta mondogatni, hogy nem irhatja meg a kritikus, hogy mit gondolt a költő, hiszen a költő maga sem tudhatja.)

Hetedikes koromban megtanitották nekünk irodalomból (Mohácsy féle tankönyvünk volt), hogy kétféle nem magasirodalom irodalom van: az, amelyik bevallottan nem magasirodalom, ez egy borzasztóan hasznos dolog, mert azokkal, akiknek mondjuk Dosztojevszkij nehéz, megszerettetik az olvasást, meg az, amelyik annak állitja be magát, pedig nem az, ez borzasztóan káros tud lenni, mert egy tájékozatlan olvasóval esetleg elhiteti, hogy amit leir, az valós, tehát hamis valóságot ad (megint egyszerűsitettem). A baj szerintem az, hogy Te azt akarod elhitetni a kritikáddal, hogy HPk a második kategóriába tartoznak, pedig az elsőbe.

ja, ps. nekem sem tetszett az utolsó három-négy rész. De ez független attól, amit fentebb leirtam.

Az egyedüli probléma mindössze csak annyi, hogy a mesék _alapvető jellegzetessége_ az abszolút, áthághatatlan, kiskapukat nem ismerő koherencia. Ha a világ törvényei egyszer tisztázottak, akkor azok onnantól kezdve vastörvények: onnantól kezdve az úgy van. Ha a szegénylegény elmegy a királyhoz, hogy segítsen neki, akkor (egy átlagos mese univerzumát véve alapul) az egyetlen lehetséges megoldás, hogy teljesíti a király adta feladatokat. Értelmetlen minden olyan kérdés, hogy miért nem talált ki inkább valami mást. Nem megoldás, hogy forradalmat robbant ki, új királyt választanak, aki nagyobb hangsúlyt fektet a földművelő parasztok szociális hálójának kifejlesztésére.

Ha meg kell szabadítani a királylányt a hétfejű sárkánytól, akiről megtudjuk, hogy az utóbbi ötezer évben csak és kizárólag királylányokkal volt hajlandó kitakaríttatni a szobáját, akkor elképzelhetetlen, hogy a sárkány jobb érzésére apellálva egy hüllőmániás fazekaslányra cseréljék: a sárkányt le kell győzni és kész, mert a sárkánynak csak királylány jó. Ez A Törvény.

(Elvben természetesen bármilyen mese elképzelhető, de az adott mese szabályait soha nem lehet áthágni. A mesék amúgy rendszerint éppen az aktuális játékszabályok lefektetésével kezdődnek. Ezek a szabályok viszont axiómák: nem lehet és nem is kell rájuk magyarázatot keresni. Teljesen mindegy, miért jó a sárkánynak egy, az isten háta mögötti, koszos barlangban laknia, és királylányokat fogságban tartania, amikor kinyírhatná simán a királyt is, és lakhatna egy palotában: így van és kész.)

A Harry Potter kapcsán egyetlen egyszer sem a mi valóságunkkal hasonlítottam össze a könyvek univerzumát. Egy regénynek nem kell a valósággal egybeesnie semmilyen értelemben, mese és regény között szerintem nem ez a különbség, hanem a cselekmény bonyolultsága. Kafka esetében pl. nem is esik egybe, mégis lenyeljük, szó nélkül. Mikszáth Kálmán feltámasztotta Zrínyit, ami nyilván nem lehetséges, de az adott regényben az volt, és onnantól kezdve koherens volt minden. Rejtő Jenő regényeinek köze nincs a valósághoz: három ember és egy nő soha nem fog az egész gyarmati hadsereg ellenében eljutni a Kongótól Marokkóba -- a Három Testőr Afrikában mégis működik. Működik, mert az a világ ilyen, elfogadjuk az elején és kész. De rögtön nem működne, ha Tuskó Hopkins mondjuk az út kétharmadánál megpróbálná elárulni őket. Ez a regény szabályainak megsértése lenne, inkoherenssé válna a történet, még akkor is, ha ez kisebb nehézséget jelentene, mint a Szahara felett cikráló repülőgépek kicselezése. Persze egy regényben előfordulhat, hogy valamilyen új körülmény vetődik fel, amiről eddig nem tudtunk: egy mesében ez elképzelhetetlen lenne. Tuskó Hopkinsról pl. kiderülhetne, hogy valójában nem is Tuskó Hopkins, hanem egy profi bűnöző, aki menet közben meggyilkolta Tuskót, aztán Tuskót alakítva mószerolja be őket és tanúskodik a bíróságon. Ez az új körülmény sem vezethet be önellentmondást. Az ál-Tuskó nem utazhat velük hetekig, anélkül, hogy lebukna. Vannak persze meseregények is; itt a cselekmény lehet bonyolultabb, ismerhetünk meg szabályokat menet közben is. De olyan műfaj nincs, amely az inkoherenciát engedélyezné: lehet, hogy a szabály alól van kivétel, de olyan nincs, hogy érvényes is meg nem is.

Én azt állítom, hogy a Harry Potter olyan mértékben és úgy keveri az abszolutizmus és a demokrácia elemeit, ahogy az lehetetlen. (Ezzel amúgy senki nem vitatkozik, arról próbáltok meggyőzni, hogy ez nem baj. Szerintem meg baj.) Leválik a hétmérföldes csizma talpa, holott azt eredei tündérek hajából varták eltéphetetlenre, azbesztarca van a legkisebb királyfinak, holott eredetileg arról volt szó, hogy csak a sárkánypikkelyből készült pajzs véd a sárkánytűz ellen. Ahogy talán már hatodszor írom le: a Harry Potter _önmagában_ inkoherens.

(Elképzelhetőnek tartjuk, hogy a kukoricát morzsolgató Józsika valami ilyesmit mondjon a kukoricát morzsolgató nagypapának: Nagypapa, hát miért mondtad, hogy a Sárkány az Üveghegyen túl lakik, amikor most meg a Nagy Büdös Mocsáron kellett átkelni? És erre mondhatná a nagypapa, hogy jaj, izé, nem is tudom, ööööö... biztosan túl meleg volt a barlangban és egy kis hűsölésre vágyott? Ugye nem. Ha a sárkány egyszer már az üveghegyen túl lakik, akkor nem lakhat máshol, nem költözhet el stb.)

Ráadásul a Harry Potter -- szabályait tekintve -- nem mese(regény). A szabályok nem axiomatikusak (rájuk lehet kérdezni, rájuk is kérdeznek), nincsenek lefektetve az elején. A szerző intenciói szerint sem ez a helyzet. Rowling szerint nem azért vannak varázslók, mert ez egy mese; azért vannak varázslók, mert a regény univerzumában létezik egy ritka, recesszív gén, ami időnként a Muglikban is előkerül, tisztavérű varázslók között pedig simán öröklődik, kivéve persze a mutációk esetét. Attól kezdve, hogy Rowling ezt kinyilatkoztatta, a Harry Potter nem mese többé: tudományos-fantasztikus regény. A varázslatok nem azért működnek, mert csak: rengeteget bajlódik a szerző azzal, hogy szabályszerűségeket határozzon meg. Ismerős? Csigát eltüntetni könnyebb, mint egy egeret, mert az egerek eltüntetése nehezebb. Élelmet nem lehet teremteni mágiával, mert ez egyike az öt kivételnek, amire nem működik a transzfiguráció ezen ága. Mese? Na ne. És ha már ennyit bajlódunk a törvényszerűségekkel, akkor juthatott volna egy kicsit több bajlódás a társadalomnak is.

Viccesnek tartom azt az elgondolást, hogy a Harry Potter célja az volt, hogy megszerettesse az olvasást a gyerekekkel. Ha ilyen kontextusban gondolkodunk, akkor inkább azt kellene mondanunk, hogy a Harry Potter célja az volt, hogy J. K. Rowling milliomos legyen. Ez sikerült, tehát a regény zseniális. Nem gondolom azonban, hogy ilyen, a könyvön kívüli célokkal legitimálni lehet a cselekményen belüli ellentmondásokat. A Harry Potter zseniális üzleti teljesítmény, egy kellemes szórakoztató olvasmány, de javarészt a karaktereknek és a jól megírt dialógusoknak köszönhetően. A cselekmény maga recseg-ropog, hatalmas lyukak vannak benne, és megdöbbentően inkoherens.

"Szerintem Rowling amit el akart érni a regényeivel, azt elérte: megszerettette sokmillió gyerekkel az olvasást..." - na ezen egyszerre röhögtük elmagunkat Trychydts-el. Kissé naiv elképzelés... :) a pénz nem is érdekelte. Azt biztos gyermek jóléti alapítványoknak adományozta, és boldogan és elégedetten éldegél azóta is az angliai kis lakásában...

Ez egyébként az én fenekemet is csípi. Direkt olyan regényt írt Rowling, hogy abból megmilliomosodjon? Akkor meg miért volt addig "csóró"? Miért csak akkor írta meg? Vagy ez egy nagy terv része volt és már évek óta tervezgeti, hogy melyik kötet milyen tematikájú lesz? stb. stb.

Egyébként nekem már az első HP is elég dark volt az erdei unikornisvadászattal, a végső nagy lebukásnál meg fizikailag rosszul lettem, olyan durván horrorisztikus volt. Úristen! Ennél hova dárkulhat tovább???

Megjegyzés előző posthoz: Tényleg nem értettem, nem azért kérdeztem, hogy azt bizonygassam, hogy Rowling a gyerekek megmentője, csak biztos vagyok benne, hogy számos árnyalat van a szent és a pénzsóvár démon között.

;)

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Tudtommal Rowling azért kezdett írni, mert pénzt kellett neki (és ezt nem a kisujjamból szoptam ki).

Arról nem is beszélve, hogy HP onnantól kezdett népszerű lenni, hogy kiderült, hogy folytatásos...

Azt pedig nem állítanám, hogy egy gyerek egészséges fejlődéséhez, pont ez a könyv lenne a legmegfelelőbb. Rowling tanár néni ide, Rowling tanár néni oda... - szóval bukta.

Szerintem teljesen mindegy, hogy milliomos akart-e lenni (egyébként, persze, igazatok van. és?), nem ezt akartam mondani (viszont lényegtelennek is tartom a regények szempontjából), hanem azt, hogy _szerintem_ az inkoherencia azért "elnézhető" dolog a HPben, mert Rowling_beismeri_, hogy nem egy zseni, klasszikus nagyságrendű iró. (értsd: nem akarja elhitetni az olvasóval, hogy ő a tökéletes iró aki tökéletesen mozog a saját világában.)

Olyannyira, hogy állitólag (egy Times-ban megjelent cikk foglalkozik részben ezzel, méghozzá elsőkézből szerzett infókkal) külön embert fogadott fel rá, aki az inkonzisztensziákat szűrte az utolsó talán három részben. (más kérdés, hogy mennyire sikeresen, ez viszont a gépezet hibája).

Try-nek rosszak az ellenpéldái: a népmesék nem lehetnek inkoherensek, mert "sok kézen (szájon) mennek át" tehát kiszűrődnek az inkonzisztenciák. A mitoszok stb. ugyanilyenek. A Grimm-mesék, mivel lejegyzett népmesék, ugyanilyenek. Satöbbi. Ezzel ellentétben mondjuk A három testőr ugyanolyan inkoherens, mint a HP, és ugyanolyan népszerű is volt a maga korában (bár asszem - de ebben persze nem vagyok biztos - nem lett tőle Dumas milliomos...).

Abban viszont igazad van, hogy HP tényleg nem mese, hanem ifjúsági regény. bocs. ezzel viszont egy halom félreértést is generáltam, ezért duplán bocs.

Ami a kritikáddal a "fenntartásom" volt, és amit az előző postban is jeleztem (ti. hogy olyan dolgot vársz el a sorozattól, amit nem akar nyújtani), továbbra is fenntartom. Nem azért, mert akármi legyen is a célja Rowlingnak a könyvekkel, azt elérte (hiszen cselekményen kivüliek a célok satöbbi), hanem mert műfajilag megengedhető az inkoherencia.

Nyilván megkönnyítené és meggyőzőbbé tenné a vitát, ha mondanál 1 (egy) példát arra, ahol a Három Testőr _önmagában_ inkoherens. Most persze nem olvasom el, de bármelyik bestseller ifjúsági regényből elfogadok példát. Szerintem az önellentmondás ifjúsági irodalomban egyáltalán nem elfogadható, ugyanis zavarja a regény befogadását. Mellesleg nem csak népmesei példákat hoztam, sőt, a példáim többsége nem az volt.

A milliomosság meg inkább csak onnan jött, hogy azt mondtad, a Harry Potter-könyvek _célja_ az volt, hogy a gyerekek megszeressenek olvasni. Szerintem

1, a könyveknek nem ez volt a célja (hanem az, hogy Rowling sok pénzt keressen);
2, ez (az olvasás-megszerettetés) nem valósult meg;
3, ez nem érinti azt, hogy a HP ellentmondásos-e vagy sem.

Nyilvánvaló természetesen, hogy a történet primer értelmezését nem befolyásolja érdemben, hogy a társadalomkép koherens-e vagy sem. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a kép egy több millió fiatalt megszólító művel kapcsolatban nagyon is indokoltan vethető fel. Részben, mert éppen a népszerűsége miatt már nagyon is alkalmas véleményformálásra, és egyáltalán nem mindegy, hogy a könyv önzésre, anarchiára, öntörvényűségre és morális relativizmusra nevel-e vagy sem; pláne akkor nem, amikor a szerző deklarált célja a nevelés.

Naja... ha szerinted is igazunk van, akkor miért írod le pár sorral felette az ellenkezőjét? Azt az "igazatok van! És?"-t meg végképp nem értem ennek fényében, de mindegy... O_o Nyilvánvaló, hogy egyik kijelentés sem állja meg a helyét, hiszen sem erkölcsileg, sem morálisan nem nevelő célzatú a regény, hogy a többi mellékes elemről, ami szintén inkább káros, mint hasznos ne is beszéljek. Az olvasás megszerettetéséről pedig csak annyit, hogy attól még, hogy a gyerek elolvassa az összes harry potter regényt, még nem biztos - sőt - hogy mást is el fog... nolens volens, ez van. A többiről meg már Try úgyis írt...

ha az olvasást nem is szeretteti meg a gyerekekkel (van akit igen persze, de van akivel Dosztojevszkij szeretteti meg)
A gazdagodáson kívül sikerült azt is elérnie, hogy egyre több általános iskolában jelenik meg kötelező olvasmányként az első 1-2 rész.
Épp amiatt, mert azt hiszik róla hogy majd megszeretteti a gyerekekkel az olvasást. És ez így elég visszás, mert abszolút nem irodalmi tananyagnak való. És szerintem, ha egy író leül írni valamit, az a minimum elvárás magával szemben, hogy minél koherensebb képet alkosson.
Persze, ha a gyorsabb/nagyobb pénzszerzés miatt csak gyorsan összefirkálsz valamit, vagy mert épp a kiadó sürget, nehéz. A HP az első néhány után meg teljesítményregény lett, az volt a lényeg, hogy időre kijöjjön a következő, nem az, hogy igényes dolgot kapjunk az arcunkba. Persze Rowlingnak szerencséje volt, mert a stílusa elvitte a hátán a dolgot.

Érdekes, hogy valaki megemlítette Rejtő Jenő nevét. Ő tipikusan iffjúsági irodalom, tévolról sem igénytelen, de valahogy nem is komoly irodalom. Mondhatnánk, hogy populista, de nem az, mert sokaknak valódi élmény, nem egynyári sláger, ma is szívesen veszem kezembe bármelyik Rejtő regényt.
Rowling is, a kritikusok is kissé tűllihegik a nevelő célzatot, számomra érthetetlenül; az olvasva szórakozás, a könyvekben való elmélyülés, önmagában is fontos a fejlődés szempontjából.

Én sok olyan kiskölköt ismerek, akik a Harry Potter miatt kezdték el szeretni az olvasást. És ez azért jó, mert a HPt kénytelenek voltak (a filmek megjelenése előtt) elképzelni! És ez a legfontosabb alap a további olvasáshoz. Hogy megtanulják elképzelni a dolgokat saját maguknak. És akkor ha jön a film, hallhatod, hogy "ez nem is ilyen!". Szóval szerintem mindegy, hogy min tanulnak meg annyira olvasni, hogy utána más könyvet is a kezükbe vegyenek. Nekem ez a Két Lotti volt, másnak más. A lényeg, hogy legyen valami.
Egyébként pedig én is állati szkeptikus voltam a HPkönyvekkel szemben, és egyetem alatt olvastam el az első részt. Megfogott, elvarázsolt, nagyon vártam a hetediket. Ami tényleg polgárháborús-nácis volt, de engem meg tudott győzni. Szóval a gyerekeimnek is a kezébe fogom majd nyomni. 8)

Hááááááát, azért ez nagyon meglep, hogy HP ekkora aktivitást éredményez... Akkor én meg leírom azt, amit én olvastam... (HP könyvekről, mert én azokat NEM olvastam)
Szóval, azt olvastam, hogy HP, NEM neveli a szó klasszikus értelmében olvasóvá a gyerekekeket. A HP könyv HP olvsókat nevel, a kölök, aki eddig sem volt nyitott az irodalmi kihívások felé, eztán sem lesz azzá.

;)

Azért csak élvezetes az utolsó rész is, ahogy a szavaidból kivettem, élvezted te is. Ami a diktatúrákat illeti s Rowling naivitását. Nem akart ő pontos lenni, visszaadni a részleteket azok felépítése kapcsán. Annál sokkal fontosabb dolgot érhet el az olvasó gyerekekben. Az elnyomás iránti gyűlöletet s ellenérzést. Utal a nácizmusra kommunizmusra, de nem csak az egyikre részlehajlóan. Inkább a 84 hangulatához közeli élménnyel. S ez a lényeg. A gyerekek nem igazán ismerik már ezeket a diktatúrákat. A történelem számukra csak mese lenn, ha pl. a HP könyvek, különösen az utolsó nem lenne ilyen hatással rájuk. Rowling így nevel. Irodalmi érték? Kiváncsi vagyok 100 év múlva mit fognak annak tekinteni. Őszintén remélem, nem azt, amit most. Irodalomra nem lesznek ettől még nyitottak a gyerekek? Szerintem sem igazán. De a mai gyerekek nagyobb részénél már az is nagy szó, hogy olvasni megszeretnek. (Régebben is így volt, korrekció, akkor sem olvastak többet.) Én elismerem Rowling könyveinek értékét. Érdemes olvasni.

Egy regénynek, legyen az ifjúsági vagy sem, szerintem is muszáj koherensnek kell lennie. Egy gyerek esetében ez talán úgy történik, hogy ha egy adott ponton hazugságon kapja az írót, akkor már a többit sem hiszi el neki, és a mondanivaló lényeges része is odavész. Pláne, ha a kulcsfontosságú rész inkoherens, ebben az esetben a Voldemort elleni harc (én még nem olvastam az utolsó részt). Egy felnőtt talán tud szelektálni, például a szerelmi szálak, a barátságról, hűségről szóló részek vagy a humor önmagában is értékes lehet, de egy gyerek nem biztos.

Engem egyébként borzasztóan zavart, hogy nem derült ki, hogyan lesz valaki mágiaügyi miniszter: a hetedik részből kiderül? (Csak igen/nemmel légyszi)

Nem.

HP nem úttörő, csak népszerűbb mint elődei. Az úgynevezett fantasy literature-on lemérhető, hogy milyen hatást ér el. Rengeteg olyan ember van, aki falja a Wayne Chapman, R. A. Salvatore stb. könyveket, viszont a kezébe nem venne egy Örkény egypercest. Szerintük az irodalom, az érték, sőt, jobb mint az uncsi és hosszadalmas Háború és béke vagy a Bűn és bűnhődés (amit talán jobban vennének, ha az lenne a címe, hogy "A baltás gyilkos patológiája").

Olyan olvasókat nevel ez az irodalom, akik nem tudnak különbséget tenni a Dűne és a sikerén felbuzdulva megírt folytatásai között, akik nem tudnak különbséget tenni a klasszikus Star Wars és a Sith-ek bosszúja között (és akik mellesleg azt hiszik, hogy a számos SW világban játszódó mű világképét Lucas vasmarokkal ellenőrzi, és minden szent, ami megjelenik és rajta van a logó), akiknek tök mindegy, hogy milyen a legújabb Vampire regény, az a lényeg, hogy mindegyik klánhoz kijöjjön egy.

Mert van különbség olvasás és olvasás között: ha a HP-ben nincsen pl. koherencia világkép szintjén, akkor a HP-olvasó gyerek nem fogja a többi könyvben sem keresni, figyelni a világképet stb. Ha a HP-ben csak és kizárólag a tényleges események számítanak, akkor aki azon tanult meg olvasni, sosem fog odafigyelni a többi értelmezési szintre.